papucsprodzsekt
Beren demói
jó reggelt
Ismerős az érzés, amikor reggel bekacsint a Nap az ablakon, sugaraival megcirógatja az arcodat? Ilyenkor jólesik egy nyújtózkodás, a kávé illata. Aztán eljön a pillanat, amikor rápislantasz az órára. Bár ne tetted volna...
reggel újabb reggel még minden jó még minden rendben a nap most kelt fel egy kávé tejjel de jó is lenne az fejben helyretenne... aztán az órára nézek és kisiklik minden! kapkodva öltözni kezdek bedobom a kávét már indulok is de fennhagyom a lóvét rohanás vissza futok a busz után könyökömmel töröm az utat zsíros a kapaszkodó és szájon vágnám a faszt aki a nyakamba liheg... az asztalomnál ülök üveges szemmel a monitort bámulva a billentyűzetemet bökdösöm és tudom hogy mindjárt megszólal a telefon és hülyeségekkel baszogat a főnököm már tele van a tököm... hol van már a derűs nyugodt hajnal? szép most a reggel mindenki felkel hát jó reggelt magyarország de ha kilépek az ajtón az arcomba pancsol a kegyetlen valóság dühöngve ütöm a kormányt parkolóhely sehol megkezdem a nyolcadik kört a migrén az agyamba hatol és leszáll a lila köd a szemhéjam mögött leszáll valamit muszáj megütnöm valamit muszáj hol van már a derűs nyugodt hajnal? szép most a reggel mindenki felkel hát jó reggelt magyarország de ha kilépek az ajtón az arcomba pancsol a vérmagyar valóság szép most a reggel mindenki felkel hát jó reggelt magyarország de ha kilépek az ajtón megint a pofámba pancsol a kibaszott valóság
te
Semmi sem csak fekete, vagy csak fehér. Minden fekete-fehér, de inkább a szürke minden árnyalata. A szerelem is...
te vagy a hitem
a két szemem
te vagy a vérem
a sötét a fényben
te vagy a húsom
izzó halántékom
a kés a hátamban
a rémálmaimban
te vagy az értelme
(mindennek)
az út a végtelenbe
te vagy a vakság
mi a világtól elvág
te vagy az álmom
én mindig ezt látom
te vagy az isten
de isten nincsen
te vagy a homály
tapadó nadály
te vagy a hatalom
a teher a vállaimon
te vagy az élet
én imádlak téged
te vagy a világ
a síromon virág
te vagy a határ
mi ledőlhetne már
te vagy a végtelen
tőled múlik a félelem
te vagy a bérem
én előre kérem
te vagy a minden
de semmim sincsen
upir
Eszembe jutott egy kép: egy upir ül a kripta ajtajában és várja a felkelő Napot. Tudja, hogy az meg fogja ölni őt, de csak vár. Kicsoda az utolsó upir? Miért akar meghalni? Ebből kiváló novellát lehetne rittyenteni, de mivel arra lusta vagyok, ezért egy dal lett belőle. És miért upir? Mert a vámpír olyan snassz...
azt hiszem végeztem már nem jut több az életben mindig féltem és úgy éreztem hogy önmagam megmérgeztem elmúlt már minden érzelem nem maradhatott semmi sem a mérgemet csak én nyelem így magammal vagyok könyörtelen hát tovább éltem gyönyörtelen felesleges és embertelen mert már mindenem gyökértelen nincsen már mit elveszítenem elragad most a félelem magába roskad az értelem csak vergődés a küzdelem átlép a világ a könnyeimen vagy csak képzelem?... hajnalig van csak időm de nem léphetek a fénybe elfogyott minden erőm már nem juthatok a révbe hiába hullok térdre megtagad minden isten a hitemnek itt a vége utána semmi sincsen i've lost myself in darkness i've lost myself in pain i've lost my faith in myself my blood turns poison in my veins hajnalig van csak időm de nem léphetek a fénybe elfogyott minden erőm már nem juthatok a révbe hiába hullok térdre megtagad minden isten a hitemnek itt a vége utána semmi sincsen a hajnalom lesz a gyilkosom nem segíthetek már önmagamon nem léphetek túl az álmokon mert önmagamat is csak álmodom most porrá és hamuvá leszek ahogy a napfény meggyújtja testemet nem védi semmi már lelkemet ezért ez a dal az utolsó lehet...
twist in my sobriety
(Tanita Tikaram cover)
Milyen érzés tönkretenni egy csipkefinomságú, az egyszerűségében is nagyszerű dolgot? Kb. olyan, mint ebből a dalból tufametált faragni...
all god's children need traveling shoes drive your problems from here all good people read good books now your conscience is clear i hear you talk girl, now your conscience is clear in the mornin' when i wipe my brow wipe the miles away i like to think i can be so willed and never do what you say i'll never hear you and never do what you say look my eyes are just holograms look your love has drawn red from my hands from my hands you know you'll never be more than twist in my sobriety more than twist in my sobriety we just poked a little empty pie for the fun that people had at night late at night, don't need hostility timid smile and pause to free i don't care about their different thoughts different thoughts are good for me up in arms and chaste and whole all god's children took their toll look my eyes are just holograms... cup of tea, take time to think, yeah time to risk a life, a life, a life sweet and handsome, soft and porky you pig out 'til you've seen the light pig out 'til you've seen the light look my eyes are just holograms...
tragical comedy - part 1
Ez a három felvonásos tragikus komédia 18-20 éve született. Annyira sűrű, hogy nem is próbálkoztam éneket faragni rá. A dal finomságai full hangerőn hallgatva jönnek elő igazán...
instrumental
tragical comedy - part 2
A második felvonás
instrumental
tragical comedy - part 3
A harmadik, befejező etap
instrumental
auto-da-fé
Egy őslény instrumentális darab felújítása. A címe lehetne más is, mondjuk Spanish Song, ez volt eredetileg. Aztán lehetne Variációk egy témára is, a meghallgatás után kiderül, hogy miért. Ezek közül viszont egyik sem tetszett igazán, így kerestem egy, a nótához való, ahhoz hasonlóan horzsolós címet...
instrumental
semmiből semmi
Van ott fenn valaki? Kellett valaki ahhoz, hogy itt legyünk? Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy ha igen, akkor lassan itt tart...
1 megérkeztem újra itt vagyok az Időn túlról fényem ragyog álmodni kezdek minden kósza álmom a Semmiből jön létre mert úgy kívánom álmodok először egy univerzumot ebbe álmodom bele a téridőt az anyagot elektronok és kvarkok fotonok gluonok neutrínók bozonok müonok gravitonok elemi részecskék rohannak szerteszét hogy összeálljanak hogy anyagot alkossanak így válik valósággá amit megálmodok megteremtődik hiszen Isten vagyok 2 mind benépesül a föld a víz az ég de egyvalami talán hiányzik még megálmodom őt is a képmásomat és azt mondom neki hogy tiéd a szabad akarat csak egy finom porszem a gépezetben és máris ott az őrület gyermekem szemében mégis eszik a fáról hinni kezd magában úgy érzi hogy mindent uralhat a világában elveszíti a hitét a teremtőben fejfák nélkül állnak a sírok minden temetőben és megtagad most az ember és megtagad most minden és hiába teszek bármit a gyűlölet lesz az isten 3 lehet hogy tévedtem lehet hogy véletlen hogy minden létrejött a petricsészémben lehet hogy akartam de mindent megkavartam közönyös maradtam és most itt állok zavartan tanácstalan vagyok a szemeim vakok hát ne hidd hogy mindent tudok csak azért mert vagyok aki vagyok én teremtettem őket nem akarok dönteni de ha egyszer én kezdtem nekem kell befejeznem 4 az álmaim lassan elfogynak az eseményhorizonton túl a szigularitásba hulló világnak bealkonyul amit megteremtettem az idő és a tér a parányi részecskék most minden véget ér elektronok és kvarkok fotonok gluonok neutrínók bozonok müonok gravitonok minden visszafordul a fénynél gyorsabban a Semmibe rohan fekete lyukba zuhan tizenhárom és fél milliárdnyi év azt hiszem hogy erre a körre ennyi bőven elég de jön az újabb kör jön az újabb kor még nem tudom mikor de lehet bármikor...
számadás
Zeneileg... Mindenki, aki gitárt fog a kezébe, előbb-utóbb rájön, hogy ha lefog egy kvintet és azt csúsztatgatja fel-alá, esetleg még hozzápenget pár üres húrt, sok érdekes akkord és hangzás előkerül. Ez az én kvintcsúsztatgatós nótám.
Szövegileg... Értelmiségi sírdogálás? Hisztéria? Kapuzárási pánik? Nem tudom - de őszinte.
érthetetlen és értelmetlen amivé lettem az felejthető hitetlen és hiteltelen kétséges és kétségbeejtő a távolban egy gyönyörű álomban önmagam álmodtam vak voltam de már látok látom hogy erre visz az út hiába mennék arra látom hogy csak körbe fut és indul is egy újabb kanyarra látom hogy sosem leszek már az aki álmomban voltam látom hogy nem látható az a porszem amivé váltam a távolban egy különös álomban önmagam álmodtam de vak voltam kínomban a világot vádoltam mert magamat nem tudtam vak voltam igen vak voltam mindig vak voltam de már látok a távolban egy kegyetlen álomban önmagam álmodtam de vak voltam kínomban a világot vádoltam mert magamat nem tudtam vak voltam igen vak voltam mindig vak voltam de sajnos már látok
önszuggesztió
Amikor írok egy tőlem viszonylag optimistának tekinthető dalszöveget, majd a címadással az egészet zárójelbe teszem, hogy helyreálljon a belső békém... Egy őslény progmetal darab modernizálva.
mindannyian csillagporból lettünk fehérzaj vagyunk újra porrá válunk nem marad nyomunk de ott leszünk a végtelenben fényes atomként a feketében izzó részecskék a fényben elcsitulunk jó anyánk ölében hogy a holnap hogyan jön el azt hiszem már nem érdekel jönni fog ahogy jönnie kell ami elmúlt már nem veheti el minden amit kaptam már örökké enyém s ha végleg elhallgattam megmarad a fény és ennyi most nekem elég hogy a holnap hogyan jön el azt hiszem már nem érdekel jönni fog ahogy jönnie kell ami elmúlt már nem veheti el
wonderful life
(Black cover)
Úgy tűnik, nagy szeretettel alakítok át olyan nótákat, amelyek pókháló finomságú szövedéke a '80-as évek végén, a '90-es évek elején gyökeredzik. Ez már a második ilyen, de szerintem lesz még...
here i go out to sea again the sunshine fills my hair and dreams hang in the air gulls in the sky and in my blue eyes you know it feels unfair there's magic everywhere look at me standing here on my own again up straight in the sunshine no need to run and hide it's a wonderful wonderful life no need to laugh and cry it's a wonderful wonderful life the sun's in your eyes the heat is in your hair they seem to hate you because you're there and i need a friend oh i need a friend to make me happy not stand here on my own look at me standing here on my own again up straight in the sunshine no need to run and hide it's a wonderful wonderful life no need to laugh and cry it's a wonderful wonderful life i need a friend oh i need a friend to make me happy not so alone look at me standing here on my own again up straight in the sunshine no need to run and hide it's a wonderful wonderful life no need to laugh and cry it's a wonderful wonderful life
sebek
Volt egyszer egy Scars for Sale EP. Az én gyermekem is volt, de nem az én sebeim. Az én sebeim ebben a dalban lüktetnek. Persze mindenki mindent bele fog érteni, mindenki értsen is bele, amit akar, én tudom, nekem mi fáj...
érzem még azt ahogy egyszer volt és sose lesz már ez a gép rég tovaröppent mint semmibe tűnt nyár nem bírom már magamat kínzom mint ahogy annyian újra látom hogy a túlparton senki se vár ettől féltem elmúlt szépen mégis érzem itt volt régen élhetnék boldogan önmagammal kibékülve de üres vagyok és hontalan csak várok a börtönömben ülve ettől féltem elmúlt szépen megvolt már de elvesztettem nincs már másnak hely itt bennem mégis érzem itt volt régen ettől féltem elmúlt szépen mégis érzem itt volt régen élhetnék boldogan önmagammal kibékülve de üres vagyok és hontalan csak várok a börtönömben ülve élhetnék gondtalan az egész világgal kibékülve de öreg vagyok és nyugtalan csak várok a porba a sárba lökve nem hittem hogy lehetek újra ennyire ostoba...
a (nem is olyan) mélyen rejtőző bipolaritás megkapargatja a felszínt
Úgy érzem, hogy egy dalnak arról kell szólnia, amit én gondolok, amit én érzek, nem arról, amit a hallgató. Ennek szellemében folytatódik önterápiás sorozatom. Ha bizonyos szögből nézzük, akkor ez a dal lehet akár pozitív végkicsengésű is. Akár...
Zeneileg két, kb. 20 éves téma összeházasítása, továbbkalapálása. Hogy ne csak én nyomasszak vele, megkértem régi cimborámat, Takács "Jozzy" Józsefet, a String Theory, a Hellfreaks és ezernyi más prodzsekt gitárosát, nyomasszon ő is egy szólóval. Megtette...
poszttraumatikus stressz szindrómát okoz a saját életem pedig azt hittem már régen elmúlt a megfelelési kényszerem és hogy már magamnak sem akarok semmit sem bizonyítani csak szeretnék a saját nyomoromtól a lehető legmesszebre menekülni senki lettem és semmi ezzel kell szembenézni nem akarok vele szembenézni mert nem bírok vele szembenézni nem akarom látni és nem akarom bírni de választásom nincs mert így is túl akarom élni túlélem ezt is túlélem minden álmom egy kagylóhéjba tettem a kagylóhéjat a szívembe rejtettem ahol körbenőtték a szöveteim a héjból borotvapenge lett metéli húsomat és lelkemet így ölnek meg belülről álmaim hát kivágom sebzett szívemet hogy tovább élhessek szívtelenül álmok nélkül reménytelenül de nem lehet vége mert még várnak a révbe túlélem ezt is túlélem
vagyok
Zeneileg a megszokott séma: egy több mint 20 éves (!) FastTracker nóta újrahangszerelve, megdisznósítva. Szövegileg is a megszokott séma: útkeresés, életközepi válság, depresszió, önterápia, satöbbi.
József Attila: Reménytelenül című versének részlete Reviczky Gábor előadásában hangzik el.
vagyok bánat-tó (vagy tenger) vagyok ingovány mi elnyel vagyok sebben só-kínok vagyok amivel nem bírok vagyok szélfútta homok vagyok málladó romok vagyok megrontott oltár vagyok vagy nem vagyok már?... vagyok bátor aki nem mer vagyok megkeseredett ember vagyok halmon keresztem vagyok amivé lettem vagyok múltam homokja vagyok álmaim romja vagyok átkozott barbár vagyok de nem vagyok már... nem tudom hogy akarok-e még mássá válni mint aki lettem nem tudom hogy lehetek-e még elégedett itt mélyen a szívemben nem tudom hogy láthatom-e még ahogy minden újra helyre áll bennem nem tudom hogy hihetek-e még abban akit a semmibe temettem A semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok.
felforgató
20 éves... Fast Tracker... Bla, bla, bla... Forradalom!!!
állni kéne nem térdelni önmagunkért ringbe lépni papírkutyákat összetépni emléküket is messze fújni romlott tarlót felégetni önmagunkban újra hinni ülni állni ha kell: ölni s friss tavaszban újra élni mire van a színpad ha nem állunk ki rajta ha nem ordítjuk ki magunkból azt ami a szívünk marja? olyan ferde lett a világ jobbra dől és balra alig van pár ember aki vízszintesnek akarja tudjuk: van ok és van okozat de csak görnyedünk a súly alatt pedig ideje lenne felébredni a vérszívóktól végleg megszabadulni... mire van a színpad ha nem állunk ki rajta ha nem ordítjuk ki magunkból azt ami a szívünk marja? mire van a cirkusz ha nem játszhatunk benne? végre mutassuk meg az erőnket lépjünk a rivaldafénybe! mire van a színpad ha nem állunk ki rajta ha nem ordítjuk ki magunkból azt ami a szívünk marja? mire van a cirkusz ha nem játszhatunk benne? végre mutassuk meg az erőnket vajon mit léptek erre?...
erdő
Olyasmi kísérlet, mint a te című darab. Egyiknek sincs megszokott szerkezete (verze, refrén, ilyesmi) és ahogy az is, ez is jórészt két akkordra épít. Ez talán radikálisabb is annál - a zene még kevesebb elemből épül fel, a szöveg csak hangulatfestő, alig rímel, a kiosztása is érdekes. És igen, a zene több mint 20 éves, FastTracker darab... :o)
A Salvusnak van egy Erdő című nótája, úgy éreztem, muszáj kölcsönvennem a refrénjéből néhány sort. Remélem, nem bánják.
a fák közt alig látni csak fénypászmák csak pára és köd halott levelek a lábaim alatt hevernek olyan fojtogató és nehéz a levegő az érzés rámtelepszik szívembe markol nem ereszt el többé a vénséges göcsörtös fák fölém tornyosulnak gyökerek alá nyomnak maguk alá tipornak újra és újra és újra és újra... elvesztem eltévedtem a sötétben engem is elnyel az erdő ez a sűrű szellemi fertő menekülnék innen de nincs hová...
alkalmazatlan zene
Alkalmazott zenének indult - egy készülőben lévő filmecske werkfilmje mögé készült kísérőzenének. Aztán mégsem ez került oda, de hogy ne vesszen kárba, ide (meg a Soundcloud-ra) azért felkerül.
instrumental
a síneken
Egy cuvée - új matematikusmetal rész párosítása huszonéves tragikusmetal résszel, ráadásnak egy örökre befejezetlenül maradó nóta (némileg módosított) szövegével. Viszont ez nem bor, ez nem kell kiköpni, ezt le kell nyelni...
arra gondolok elkeseredve hogy mi az értelme ha nincs értelme mint párhuzamosok a végtelenbe síneken vonatok féktelenedve lassan hullok térdre felnézek az égre reszketve és félve üvöltök a fénybe a sínekre zuhanok jönnek a vonatok csak várni akarok belefagyva vérbe a sínekre hajolok magamban motyogok látom hogy a távoli fények egyre közelebb érnek zajukkal körbefonnnak a fejemben zakatolnak a talpfák között térdepelve egyre jobban félek a síneken vonatok magamon kacagok vesztes maradok a sínekre hajolok elveszett maradok mozdulni nem tudok véremben vacogok semmi sem maradok... szánalmas törpe életem örökre elveszíthetem a rozsdás síneken feszül és sikít az acél a kerekeket hallgatom szikrát zokog a fém amibe már nem kapaszkodom ugyanaz a sín van előttem amit magam mögött hagytam látom hogy hiába erőlködtem újra csak ugyanide jutottam tudom hogy itt van már az a pillanat mikor a rideg acél kettészakad és az elszabadult gyorsvonat magával rántja a sorsomat szánalmas törpe életem örökre elveszíthetem a rozsdás síneken feszül és sikít az acél a kerekeket hallgatom szikrát zokog a fém amibe már nem kapaszkodom már nem kérdés a helyzetem tudom hogy nem vagyok már a síneken nem bírom nem bírhatom a holnapot hogy várhatom ha a ma sem ad semmit és a tegnap is épp csak ennyit adott?... már nem kérdés a helyzetem tudom hogy nem vagyok már a síneken a vonatomat a sínekre már nem rakhatom vissza ha megpróbálnám tudom hogy szinte azonnal agyonnyomna a kerekei alól látnám azt hogy honnan is indultam és hogy hová is tartottam mielőtt végleg kisiklottam
szerelem
Ma nem lesz metálkodás, viszont eme művészeti excrementumom kicsit több magyarázatot igényel a szokásosnál.
Ez dal először Henry Purcell Az indián királynő című operájában hangzott el 1695-ben, egészen más dallammal. Az opera librettóját John Dryden és Sir Robert Howard írta, eredetileg angol nyelven. Ebből a librettóból került át Tankred Dorst Merlin avagy a puszta ország című, 1981-ben megjelent művébe, eredetileg szintén angolul, de a magyar fordítás megtalálható a könyv jegyzeteiben. Dorst műve alapján 1991-ben a Kerekasztal Színházi Társulás színpadra állította A lovagsereg éneke című darabot. Ebben a darabban (amelyben egy idő után én is közreműködtem zenészként) hangzott el ez a dal nagyjából így - magyarul, ezzel a dallammal, de ha jól emlékszem, csak egy szólamban.
Ez a dal már régóta ki akart mászni a számon. Egy ideje a párom rászokott, hogy nagy, drága és személytelen ajándékok helyett saját szösszenetekkel, saját versekkel lep meg mindenféle jeles napokon (bár én szeretem a nagy, drága és személytelen ajándékokat is... 
), utoljára a születésnapomon. Arra gondoltam, miért ne tehetnék én is így ezzel a dallal? Mondjuk nem egy hűdevidám szerelmes dal, viszont nekem tetszik (ő meg majd jó képet vág hozzá, ha neki nem... 
).
Szóval heppibőrzdéj, máj láv!
A Szerelem bús kórságba taszajt, s nincs gyógyulás; én kerestem a bajt. Csitulj, bolond szívem, ne kalapálj vadul, úgyis megfékez egy hatalmas úr, erősb a végzetnél s könyörtelen: a vesztünkbe kergető Szerelem. Tankred Dorst: Merlin avagy a puszta ország (Barna Imre fordítása)
szívférgek
Ez a nóta azon kevesek közé tartozik, amelyek nem a számítógépen születtek, hanem egy gitárral a kezemben. Persze nem én gitároztam fel, mert nem tudok gitározni (mondjuk felénekeltem, pedig énekelni se nagyon tudok...).
Szövegileg olyan, mintha az eddigi önterápia folytatása lenne, pedig más, bár továbbra is saját élmény. Nem mondhatom, mert nem igaz, hogy az emberre nem hat egy infarktus-szerűség, meg az azt követő hónapnyi kórházi kezelés. Ilyenkor sok minden megfordul a fejedben, átértékelődnek a dolgok, rájösz, hogy ha nem is túlságosan, de azért kényelmetlenül közel volt a másik oldal. Ezt kellett valahogy kiadnom magamból - hátha a férgeket is sikerül...
este van a nap lemenőben nem hiszem el hogy újra itt vagyok fekszem a zajban égnek a lámpák villog a gép érzem hogy megfagyok végtelen évek karmoltak téptek egy kicsit most félek hogy így érek véget horzsol az ágy izzad a testem arra gondolok miért is fekszem meddig húzhatom és halaszthatom meg van-e írva hogy most búcsúzom levegőt venni alig is bírok csak magamban zokogok magamban sírok már alig bírom de rajtam a maszkom valami talán még vár de nem bírom gyönyörű szívem rút férgek rágják hidegen vonagló haláltáncukat járják még nem lehet itt az időm de elhagyott minden erőm a nagy tervek mind porba hullnak ahogy a hideg hófehér leplek rámborulnak visszamennék de már nem lehet a lehetőség régen elveszett nem maradt semmi csak továbbmenni amíg csak lehet addig lélegezni kegyetlen évek karmoltak téptek vonagló férgek hát most érek véget még nem lehet itt az időm de elhagyott minden erőm a nagy tervek mind porba hullnak ahogy a hideg hófehér leplek rámborulnak nem még nem lehet itt az időm de elhagyott minden erőm a nagy tervek mind porba hullnak nem még nem lehet itt az időm de elhagyott minden erőm az álmaim mind porba hullnak ahogy a jéghideg fehér leplek rámborulnak