Drága Sir Mók!

Ma éjjel nem aludtam túl jól – fázott az oldalam, mert nem gömbölyödhettél mellém. Hát kimásztam a dobozunkból, felkucorodtam a törölközőtartó szekrényre, ami mostanában az egyik kedvenc helyed volt, és csak bóbiskoltam. Közben persze rád gondoltam. No nem az elmúlt egy-két napra, amikor már csak önmagad árnyékaként léteztél. Inkább arra, amikor megismerkedtünk és eleinte nagyon utáltalak, mert valaki olyan helyére érkeztél, aki szintén már csak az árnyékvilág egy darabja. Később aztán annyi közös, vidám kalandunk volt, hogy a végére elég jól összemelegedtünk, bár néha veszekedtünk egy kicsit, mint házsártos, vén házasok – de hát azok is voltunk tizenhárom évig.

Emlékszem, amikor Apa és Anya még nem sokat tudtak arról, hogy mit is jelent macskát tartani és csak egy darab alufóliával takarták le azt a lábost, amiben a krumplisütő olaj volt. Szerencsére amikor megvizsgáltad, már kihűlt az olaj, így megúsztad egy fürdetéssel. A fürdetésről az is eszembe jutott, amikor Apa és Anya ültek a fürdőkádban és te ott flangáltál fel-alá a kád peremén – addig-addig tornáztál, amíg persze belenyúvadtál. Aztán arra is emlékszem, milyen jó móka volt a ruhaszárítón egyensúlyozni és elcsenni róla a száradóban lévő zoknikat (bár én jobban szerettem, amikor már össze voltak gombócolva). Emlékszem, amikor a játékgolyódat a szádban tartva próbáltál meg nyávogni, de mindig csak valami földöntúli, gyomorból jövő basszushörgés sikeredett. Emlékszem, ahogy együtt lestük az ablakpárkányról a feketerigót, amihez sehogy sem tudtunk hozzáférni a nyavalyás üveg miatt, de ezt a rigó nem tudta, és mi kaján élvezettel idegesítettük. Emlékszem, micsoda fenséges koncerteket adtunk hajnalonta, Apa és Anya legnagyobb örömére. Emlékszem, amikor Apa és Anya idegesen kerestek mindenütt, pedig te nem is tűntél el, csak a plüssállatok között aludtál.

Alvás… Én most még biztosan rosszul alszom egy ideig, mert te elaludtál. Ha majd eltelik pár nap, akkor talán könnyebb lesz egy kicsivel. De sosem foglak elfelejteni.

Ölel:

Bonnie

Ui. Arra, hogy a hosszú szőrű macskának óvatosan fésüld a bundáját, nem én, hanem Apa fog örökre emlékezni, mert nem én kaptam a tetanuszt miattad…