Kert

Volt egyszer egy aprócska Kert. Takaros kis Kert volt – évekig, évtizedekig ápoltam, csinosítottam, gyomláltam, kapáltam. A Nap tette a dolgát, sugaraival érlelte a gyümölcsöt, a Kertben élő apró bogarak tették a dolgukat, a lehullott termést visszaforgatták, hogy új termést hozzanak a fák, új virágok nyíljanak a fű között. A Kertben minden megtermett, mindent megadott, amire szükségem volt. Nagyon szerettem úgy, ahogy volt. Boldog voltam a Kertemmel, a Kertemben.

Aztán hirtelen egy nap, minden előjel nélkül a szeretett növényeim helyén ismeretlen és idegen, szúrós-tüskés, bogáncsos dudva termett. Nem értettem, nem láttam, hogyan, hiszen semmi előjele nem volt az egésznek – talán tévedésből valaki elszórt valami rettenetes magot, amit jobb lett volna nem előszedni a papírtasakból.

Hirtelen nem is tudtam mit kezdeni a helyzettel, dühöngtem, őrjöngtem, vagdalkoztam. Aztán vizsgálgatni kezdtem ezt a furcsa, kellemetlen és szapora fajt, és észrevettem, hogy nem csak a növényeimet szárítja ki vagy rothasztja el, de a Kert bogarai is messzire kerülik, mert ha rá is száll valamelyik, az rövidesen elpusztul. Rájöttem, hogy ez a növény nem csak csúnya és szúrós és gonosz, de mérgező is mindenre, amit a Kertemben szerettem.

Sokáig gondolkodtam, mit is tehetnék, hogy visszakapjam a megszokott, napsütéses Kertem, ami nekem minden volt – mert ez a Kert volt a világom, az életem, a biztonságom. Még most sem tudom igazán, mitévő legyek, hogyan is láthatnék hozzá ehhez a lehetetlennek tűnő feladathoz. Arra jutottam, hogy ha valaha is viszont szeretnék látni bármit abból, ami elveszett, nincs más választásom és lehetőségem, mint hogy megpróbálom a Kertnek legalább egy aprócska részét megtisztítani, az ott burjánzó gyomot kiszaggatni, felégetni, hogy legalább egy hajszálnyi esélye legyen megkapaszkodni a számomra oly kedves, megszokott és saját növényeimnek.

Nem tudom, hogy lehetséges-e, hogy képes leszek-e legalább egy kis sarkot kipucolni magamnak és részben visszaállítani azt, amiről úgy tűnik, hogy elvesztettem. Most úgy érzem, hogy hiába tisztítok meg egy picinyke részt és hiába is próbálom elültetni a palántáimat – a kóró mindenre azonnal reagál, válaszol és megfojtja őket. Ez a csúf gaz minden talpalatnyi helyet beterít, minden mást kiirt és megfojt maga körül, de próbálkoznom kell újra és újra, hátha mégis sikerül valamit visszakapnom a Kertemből, a Kertünkből, mert nagyon szerettem úgy, ahogy volt.

Mert eddig boldog voltam a Kertünkkel, a Kertünkben.