kit ölelek át

kit ölelek át
ki az aki
megosztja velem
az ágyát?…

másoktól kaptál egy mintát
ez az ősi minta alakít
téged is valaki mássá
akit nem ismerek
akit nem érthetek
akinek az útjára nem léphetek
csak szaporodnak bennem
a kérdőjelek
hogy mit tehetek
hogy ez ellen hogy küzdhetek?
mert hazug ez a minta
mi lehet a titka
hogy ennyire durván
gyökeret ver az álmaidba
éppen olyan mélyen
mint valamikor régen
a harmincharmadik évben
a rozsdás szegek a kézben?…

nem azt vártam
nem azt érdemeltem
hogy le kellene térdepelnem
hogy ki kellene fordítani magam
hogy megértsd végre minden szavam
mert másképpen
hogyan befolyásolhatnám
egy ember vágyát
hogy kövesse ezt az ősi
hazug mintát
mert hazug ez a minta
olyan mintha
lenne valami titka
amivel ennyire mélyen
gyökeret ver az álmaidba
a mindennapjaidba
de nincs mögötte semmi
csak papírlapok szavak és ennyi
csak irodalmi érték
ami ma már
nem lehet mérték
mert ami jó volt még
kétezer éve
azt ma már túl sokan
magyarázzák félre…

önámítás
vagy önáltatás
vagy önkínzás
vagy önsorsrontás
bármelyikké válhat
ez a minta
ha vakon követed
mint a birka
olyanná tehet mintha
kifordulnál önmagadból
amíg ezt nem látod be magadtól
addig hogyan óvhatlak meg
a bajtól?…

most még úgy érzed
hogy feljebb jutsz a mintával
mint egy égig érő láncú hintával
mert még löknek a többiek
de én közben elveszek
egyre mélyebbre süllyedek
és élek kétségbeesett életet
és rettegek hogy mikor lesz vége
de nem látod vagy nem veszed észre
a szemeden ez a hályog lett
a szívemen a tályog
amire nem gondoltál
mikor a vízbe gázoltál
nem gondoltál rám
hogy én lehetek a vám
amit fizetned kell az útért
a másoktól átvett mintáért
hát milyen minta már
amiben nincs ősz tél és nyár
csak az átkozott tavasz
amiben egyedül maradsz?…

nem lehetek veled
ha a minta mentén indulsz
de foghatom a kezed
ha a valóság felé fordulsz
nyújthatok támaszt
ha a világ fáraszt
én is adhatok választ
ha a tavaszi szél
vizet áraszt
és úgy érzed elsodor
és minden romlott
sötét és komor
mert a valóság itt van
melletted az ágyban
nem az álmaidban
nem a buborékodban
a valóság én vagyok
hogyha akarod
a kezemet foghatod
én mindig válaszolni fogok
nem csak rébuszokban
nem csak az álmaidban
nem csak a buborékodban
bennem örökké élhetsz
csak bennem élhetsz örökké
nekem bármit elmondhatsz
tőlem bármit kérhetsz
bennem vagy és benned vagyok
ennél többet nem adhatok
de ezt igen mert én valódi vagyok
lehetek a sivatagodban forrás
vagy a mélyedben vöröslő izzás
a tavaszodban a zsongás
ennél többet nem adhat más
se nappal se éjben
se földön se égben
se itt se a mintában
amit neked adtak néhányan
lehetek neked minden –
de nem lehetek isten…

nem ellened haragszom
hanem érted
tudom hogy nem kérted
de remélem megérted
és lassan elfogadod
a hazug mintát megtagadod
hogy szebb lehessen a holnapod
mint a tegnapod
mint a kettőperhuszonhárom
már alig várom
amit mondtam nem bánom
mert azóta is úgy érzem
valahol elveszett a párom
a jobbik felem
az egyetlenem
hogy akit ismerek
azt nem ismerem
és hiába fáj nagyon
és hiába hiszem és bízom
hogy csillapul tenger kínom
már nem sokáig bírom azt
hogy magam sem tudom
hogy kit ölelek át
ki az aki
megosztja velem
az ágyát?…