Komposzt

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Fehérköpenyes Tudós.

Ez a Tudós egyszer úgy elunta magát, hogy elhatározta: megalapítja a saját Tudományos Akadémiáját. Szó szót követett… volna, de nem követett, mert a Tudós egyelőre csak egymagában gründolta a Nagy Projektet. Egyedül kezdett hát dolgozni – lerakta az Akadémia alapkövét, elkezdte az alapokat betonnal kiönteni, egyszóval elindult a munka.

Persze tudta ám a Fehérköpenyes Tudós, hogy egyedül nem fogja bírni a rengeteg tennivalót, így első dolgainak egyike az volt, hogy keresett maga mellé más tudósokat, laborasszisztenseket, személyzetet, hogy segítsék a munkáját. Lett is mindenféle segédje, tarka köpenyekben, piros, kék, sárga, és ahány szín csak létezik a Pantone-skálán. Persze lett egy fekete köpenyes is – őt külön is meg kell említeni, mert a későbbiekben igen komoly szerepet fog játszani a mi kis történetünkben.

Mire viharos gyorsasággal, mindösszesen hat nap alatt elkészült az Akadémia – és a hetediken, vasárnap lévén elégedetten hátradőlhetett a kényelmes foteljében –, már sok-sok tudós és segéd dolgozott a Fehérköpenyes Tudós keze alá, tiritarka köpenyeikben. Az Akadémia vezetője azonban mégiscsak ő maradt, Fehérköpenyes Tudós csak ő volt egyedül.

Került az Akadémia egyik épületébe egy laboratórium, benne mindennel, ami csak egy laboratóriumban fontos lehet – üvegcsék, lombikok, pipetták, Petri-csészék, Bunsen-égők, meg egy hatalmas, kényelmes ketrec a kísérleti egereknek. Még a Fehérköpenyes Tudós kedvenc sajtos csipszéből is akadt egy zacskóval. A lelkére is kötötte mindenkinek, hogy a csipsz az övé, abból ne egyen senki.

A Fehérköpenyes Tudós nem tudta azonban, hogy az egyik laborasszisztens mennyire gonosz, mennyi ördögi tervet forgat a fejében… Melyik is lett volna, mint a fekete köpenyes? Ő volt a Gonosz Laborasszisztens, aki az első adandó alkalommal fogta a Fehérköpenyes Tudós összes csipszét és berakta a kísérleti egerek ketrecébe.

A ketrecben még csak két egérke lakott, egy hím és egy nőstény, őket szánta a Fehérköpenyes Tudós a leendő szaporulat megalapozójának. A két kis egérke először csak messziről szagolgatta a csipszet, sosem láttak még ilyet. Megvolt mindenük, mit szemük-szájuk kívánt, volt saját etetőtálkájuk, játékaik, még egy kis pancsolómedencéjük is. Nem kívántak semmi egyebet, így különösebben nem hozta őket izgalomba az újdonság. A Gonosz Laborasszisztens viszont addig tuszkolta a csipszet hozzájuk egyre közelebb és közelebb, míg az egyik egérke – nagyon idős egerek tudni vélik, hogy a nőstény volt az – nagy kíváncsian beleharapott egy darabba.

Nagy bánatukra és szerencsétlenségükre pont ekkor lépett be az ajtón a Fehérköpenyes Tudós. Látta, hogy mi történik a csipszével és nagyon elkámpicsorodott, mert nem volt mit tenni, meg kellett büntetnie a bűnösöket. A Gonosz Laborasszisztenst azzal büntette, hogy… Máig sem tudni, miért, de igazából őt nem büntette meg. A két kis egeret viszont átköltöztette egy olyan ketrecbe, amelyikben már nem volt meg minden, mit szemük-szájuk kívánt, ahol már nem volt saját etetőtálkájuk, nem voltak játékaik és nem volt kis pancsolómedencéjük sem.

És azt mondta a Gonosz Laborasszisztensnek:

– Figyelj rám. Én mostantól leveszem a kezem az egerekről, csak innen a laboratórium sarkából figyelem őket. Azt csinálsz velük, amit akarsz. Viszont ha valamelyik egér elkezd hinni énbennem, azt meg fogom jutalmazni.

Nem volt ez túl okos gondolat, mert ekkor kezdett ám igazán gonoszkodni a Gonosz Laborasszisztens! Hol hetekig nem takarította a ketrecet és az egereket ellepte a saját mocskuk, hol addig melegítette az egérketrec alját, amíg az egerek lába majdnem ropogósra sült, hol elvette az időközben szaporodni kezdett egerektől a kisegereiket és sosem adta vissza őket, hol meg kivett egy egeret és a többi szeme láttára elevenen nyúzta meg… Egyszóval nagyon-nagyon gonosz volt velük, pedig ő lökte az egerek mellé a csipszet, szegény kis egerek egyetlen bűne a kíváncsiság volt. Ráadásul az az egér, amelyik megkóstolta a Tiltott Csipszet, már régen elpusztult, sőt, olyan egér sem élt már, amelyik ismert volna olyan öreg egeret, amelyik még emlékezett volna a csipsz ízére.

Persze a Fehérköpenyes Tudós nem tudott állandóan a laboratórium sarkában lenni – időnként ki kellett mennie onnan tudóskodni, ügyes-bajos dolgait intézni. Ilyenkor az egerek közül néhányan látták, ahogy a fehér köpenye elsuhan a ketrec mellett és úgy gondolták, hogy a Fehérköpenyes Tudós sosem bántja őket, csak a Gonosz Laborasszisztens az, aki  a fekete köpenyébe burkolózva gonoszkodik velük.

A kisegerek között el is kezdett terjedni az a nézet, miszerint a Fehérköpenyes Tudós csakis végtelen jóságú lehet és majd biztosan magához veszi azokat az egereket, akik hisznek a Fehérköpenyes Tudósban és hisznek abban, hogy az Égi Ketrec rájuk vár. Ebben a hitben élve egy kicsit elviselhetőbbé vált a Gonosz Laborasszisztens gonoszkodása, az egerek azonban egy dolgot nem tudtak: hogy amikor a Fehérköpenyes Tudós magához veszi őket, az igazából azt jelenti, hogy meghalnak, valamelyik laborasszisztens kiveszi a kis testüket a ketrecből és hogy először a labor épülete mellett lévő komposzthalmon bomlanak le, hogy a környék növényeit táplálják, aztán hosszú-hosszú idő múlva majd minden atomjuk visszakerül oda, ahonnan származik – a csillagokba.

Dehát honnan is tudtak volna az egerek a komposztról, az atomokról, a csillagokról? Honnan is tudhatták volna, hogy a Gonosz Laborasszisztens csak azért van ott a laborban egyáltalán és csak azért gonoszkodhat velük, mert annak idején a Fehérköpenyes Tudós felvette őt az Akadémiára? Honnan is tudhatták volna mindezt? Hiszen ők csak egerek…

Itt a vége, fuss el véle!