a síneken

Egy cuvée - új matematikusmetal rész párosítása huszonéves tragikusmetal résszel, ráadásnak egy örökre befejezetlenül maradó nóta (némileg módosított) szövegével. Viszont ez nem bor, ez nem kell kiköpni, ezt le kell nyelni...

arra gondolok
elkeseredve
hogy mi az értelme
ha nincs értelme

mint párhuzamosok
a végtelenbe
síneken vonatok
féktelenedve

lassan hullok térdre
felnézek az égre
reszketve és félve
üvöltök a fénybe

a sínekre zuhanok
jönnek a vonatok
csak várni akarok
belefagyva vérbe

a sínekre hajolok
magamban motyogok
látom hogy a távoli fények
egyre közelebb érnek

zajukkal körbefonnak
a fejemben zakatolnak
a talpfák között térdepelve
egyre jobban félek

a síneken vonatok
magamon kacagok
vesztes maradok
a sínekre hajolok

elveszett maradok
mozdulni nem tudok
véremben vacogok
semmi sem maradok...

szánalmas törpe életem
örökre elveszíthetem
a rozsdás síneken
feszül és sikít az acél
a kerekeket hallgatom
szikrát zokog a fém
amibe már nem kapaszkodom

ugyanaz a sín van előttem
amit magam mögött hagytam
látom hogy hiába erőlködtem
újra csak ugyanide jutottam

tudom hogy itt van már az a pillanat
mikor a rideg acél kettészakad
és az elszabadult gyorsvonat
magával rántja a sorsomat

szánalmas törpe életem
örökre elveszíthetem
a rozsdás síneken
feszül és sikít az acél
a kerekeket hallgatom
szikrát zokog a fém
amibe már nem kapaszkodom

már nem kérdés a helyzetem
tudom hogy nem vagyok már a síneken

nem bírom nem bírhatom
a holnapot hogy várhatom
ha a ma sem ad semmit
és a tegnap is épp csak ennyit
adott?...

már nem kérdés a helyzetem
tudom hogy nem vagyok már a síneken

a vonatomat a sínekre
már nem rakhatom vissza
ha megpróbálnám tudom
hogy szinte azonnal agyonnyomna

a kerekei alól látnám
azt hogy honnan is indultam
és hogy hová is tartottam
mielőtt végleg kisiklottam